2015. február 7., szombat

Vasi Volán: Szombathely

Miről másról írnék Szombaton ha nem Szombathelyről. :D 

2014.12.27.-én leutaztam a hófödte Dunántúlra, azonbelül is Vas megye megyeszékhelyére, Szombathelyre. Konkrét cél nem volt, csak a szokásos random fotózás, illetve hogy kiszellőztessem a fejem. A gyér forgalom és a kevés fény miatt lényegében csak álló buszokat tudtam lőni, egy pár kivételtől eltekintve. 

A 6:30-as gyorsvonattal indultam el a Déli pályaudvarról. A MÁV (már megint) elszámította magát és nem gondolt az ünnepi tömegre, így 2-2 By kocsi ment Sm.-re/Zeg.-re. Lényegében Fehérvártól már nyomor volt a vonaton. (Vonógép a H-MÁVTR 431-218 -as Szili volt). Az érkezési időtől meghirdetettnél 2 perccel korábban, 9:43-kor érkeztünk a szombathelyi pályaudvarra. Kezdetét vehette a csengetés.



Nagyjából 2 db. 280-as és egy csomó Kredenc pörgött a helyi járatokon.

A két 280-as egyike JOY-302 egész nap pörgött.


Ezután jött a szokásos városnézés a havas megye székhelyen. Takaros és kedves kis városnak tűnik. (Helyijárat 2 óránként, pontban 12:00-kor zárnak a boltok...) Kb. 13:00-kor folytattam tovább a fotózást a helyi távolsági buszállomáson.


Ahol végre megcsodálhattam ezeket a gyönyörű ÖAF-okat.

LKN-176 éppen indulni készül Kőszegre.

JZR-870 tölti pihenőjét.

Egy csomó MAN pihent a téli fagyban.

Némi Rába is képviseltette magát.

Illetve ez a szép hosszú Setra.


Innen szépen visszasétáltam a vasútállomásra, ahol próbáltam még alkotni valamit.


Credo.... Mi más.... :D

LOD-793 a teszkóba hordja a népet, nemrég még egy KockaMAN csinálta ezt a járatot.

AAT-288 is előkerült így a nap végére.

Ugyan ebben a pillanatban érkezett be egy másik Credo is.

És így a végére ismét JOY-302.



Köszönöm a figyelmet! :)