Szeptember első napjaiban rögtön egy kis 1V csengetéssel kezdtünk. A fő cél itt most a nagy O-479 volt, de fotóztunk mást is. A képen szereplő kocsit nemrég összetörték.
Sokak kedvence, BPO-468 viszont azon napon volt utoljára forgalomban.
Az M3-as metró síncsere programjának 2. szakasza szeptember 3 hétvégéjére esett.
Lényegében egy rakás 435-ös és Volvo volt kint, + 2 db. 280-as.
Volt egy Volvo, akkor legyen 435-ös is.
Nem hagyhattam ki a Bengálit se, ha már aznap errefelé közlekedett.
Egész jó lett. :)
Szeptember 21.-én, vasárnap rendezte meg a SZKT Zrt. a trolibusz (és a villamos) nyílt-napot.
Innen is jöjjön néhány kép.
Mindkét 280T tiszteletét tette, + jött a debreceni és budapesti üzemtől egy-egy Solaris.
Míg a 502 csak telepen állt, addig az 505 szorgosan hordta a népet ki/be.
Ezután Október végéig csak BKV-t és Volánbuszt fotóztam.
Rögtön csengettem egy kis 80/82-es trolit az Örsön.
10.03-án járt utoljára forgalmi kocsiként BPO-479, másnap elbúcsúztattuk.
Ezután jött egy nagy Bécsi úti fotózás.
FLR-700 már egy féléve Óbudán van, és tudtommal már SkyBlue fényezést is kapott, de arról még nem dokumentáltam.
A kedvenc 280-asomat is sikerült 10 pontosan elkattintani.
Az egyik SkyBlue Volvo, FKU-921. Marha jó ez a hely.
És még egy, igaz, ez már a Margit híd, budai hídfő.
Október közepe táján volt egy kis 72-es pótlás és 70-es terelés. Solarist önjáróban úgy sem sokat fotóztam még.
Természetesen belelógó oszlopok és gyalogos. De a busz nagy FAIN.
Október 27-én egy kis békéscsabai kirándulást iktattam be.
Jól kezdődik. :)
BHM-487 már régóta állomási tartalék szerepet tölt be.
Telireklámos busz nem maradhat el.
Jöttek a ráncosok is.
ELL-372-vel be is fejeztük.
Október végére ismét egy kis 1V és Bécsi úti csengetés.
BPI-986, nagyon szexi. :D
Jobbnál jobb kocsik voltak kint. :)
Ha én ott vagyok, akkor BPO-449 -nek is kötelező ott lenni.
MNX-467, ex. GBG-174 halad az "E" járaton.
Nem gondoltam, hogy valaha meg lesz ilyen szépen.
Szombat lévén kevesebb 280-as van erre, de szerencsére 1-2 mindig van. Vasárnap meg 1 se.
Zárásnak tökéletes a Credo Econell. Már több, mint 1 éve vannak szolgálatban.
Novemberben a tartós rossz idő miatt, csupán az 1. hétvégén fotóztam H7-es HÉVpótlót.
Csepelre menet közben egy VH AG300 a Borároson. Szeretem ezeket a gépeket.
Egy azóta már forgalomból kivont kocsi, BPO-462
Hmmm. Szexuálisan jó, pláne így az Őszi falevelekkel.
A végére egy régi kedvenc, a BPI-181. Érett róla egy új fotó.
Nagyjából 3 hónap terméséből szemezgettem, év végéig még jövök 1 vagy 2 poszttal.
Addig is sziasztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése