2014. július 26., szombat

Egy kis Berlin

Ez poszt ezúttal a július közepére tervezett, 1 hetes berlini nyaralásomon készült képeket foglalja össze. 2014.07.13-án reggel, az 5:25-kor induló Jeszenszky János EC-re esett a választásom, hogy Berlinbe lejussak. Kb. 12 óra alatt lent is voltunk. A Berlin Hauptbahnof-on kellemes, jó hangulat fogadott, az nap megrendezésre kerülő VB döntő miatt. A biztonság kedvéért én is kimentem a vetítőre meccset nézni. Na, de ennyi bevezetés után, következzenek a képek.


Volt még kb. két óra sötétedésig, így rögtön fotóztam pár buszt a főpu. bejáratánál.
Első BVG-s rendszámom a BV 4152 lett. Nekem kifejezetten bejönnek ezek a Solarisok.

Kapóra is jött ez a hely, mivel épp pótolták a S7-est, így kb. 30-60 mp.-ként jött valami kocsi. 
Többek közt a BAR KB 140-es rendszámú MAN is.

Nem akarom túl hosszúra nyújtani ezt a posztot, ezért már megyünk a következő fotó állomásra, a Tempelhof-ra, aminek azaz érdekessége, hogy egy repülőtérből szabadidő parkká "átkeresztelt" terület, viszont itt csak 1 kép készült.

Még pedig erről az B MB 7005-as rendszámú Mercedes Citó-ról, ami éppen pihenőjét tölti a park melletti buszfordulóban.

Inenn egyenesen mentem a helyi állatkert mellé, ahol a jelentős számú kocsi halad el, érhető mivel az itteni vasútállomás korábban jelentős szerepet látott Berlin kötött-pályás közlekedésében.

Emeletes busz a menő. :D 

Jól néznek ki ezek a MAN-ok, Budapesten is eltudnám őket képzelni csuklósban, végülis Magyarország jelentősen kapott az általuk kidobált NDK-s Ikarusok-ból, így ki tudja, hogy előbb-utóbb ezek is MO.-n végzik. :D

Egy Solaris is legyen innen, eléggé megkedveltem ezt a típust az 1 hét alatt. :)

Ez a kép kb. 30 méterrel arrébb készült az előzőktől, de már 1 nappal később.

Berlin remekül megszervezett S-Bahn rendszerének köszönhetően sikerült eljutnom Potsdamba, ahol szintén sikerült pár képet összehozni.

A helyi flottaszín típusonként más, a Mercedeseknek és a Volvok-nak ez zöld-fehér fényezés dukál...

... míg a Solaris Urbino 18-asoknak ez kék-szürke-fehér. 

Potsdamból utolsónak egy Mercedes Citaro. 

A naplemente közepette, ki mentem a város Keleti részére, hogy legyen a villamosokról is fotóm.



Itt is a sárga szín dukál a villamosokhoz. :D

Utolsó nap végül pár kép erejéig vissza mentem az állatkerthez néhány Solaris-ért, meg MAN-ért. 


Egymás után kettő is, nagyon f@sza. :D

Emeletes busz se maradhat ki. :) Volt szerencsém 1-el utazni a hét során.

Sárga színű buszokon egész jól áll a zöld színű reklám. :D

Végül még egy Solaris, szivesen látnám őket is ilyen formában Budapesten. :)

A Budapestre induló Metropol EuroNight indulása előtt kb. 2-3 órával még gyorsan kimentem a 109-re lőni pár kocsit, mivel a buszból remek fotóhelyet láttam. :)

Egy kiadós pizza után el is foglaltam helyet a Bismarck Straße megállónál. Itt éppen halad a busz a Kőbánya-alsó vasútállomás felé, ami ezen környéken jó lesz Zoologischer Garten-nek is. :D
Egyébként MAN NG 313 a busz típusa.

Az utolsó kép amit Berlinben készítettem. 


Végzetül tehát ennyi, meg voltam elégedve a felhozatallal. Rengeteg érdekességet láttam és fotóztam. Legközelebb jövőhét közepén jelentkezem valószínűleg Veszprémmel és Székesfehérvárral. Köszönöm a figyelmet!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése